A magyar betyárvilág
-
Rózsa Sándor személyleírása

A magyar betyárvilág egyik legismertebb alakja Rózsa Sándor, a legendás alföldi betyárvezér volt. Neve 23 évesen bukkant fel először a bűnügyi aktákban: két társával tehenet loptak, amiért is a Szegedi Törvényszék másfél évi fogságra és „fertályévenként 25 botok elszenvedésére” ítélte. Tíz hónap múlva megszökött, és saját szavai szerint „szaladó betyár” lett. 1853 májusában Juricskay Rudolf cs. kir. főszolgabíró egy levelet kapott Alsó-Észak-Bihar megye főnökétől, melynek melléklete volt az „elhírhedt rabló Rózsa Sándor kézrekerítéséért 10 ezer forint jutalmat biztosító felsőbb rendelet kiegészítéséül a nevezett rabló személyleírása”, és melyet azért küldtek meg, hogy „azt járása minden községében és népes pusztáin – mennyiben a szükség kívánná olvashatólag tisztán írott példányokban is – a legnyilvánosb helyeken függesztesse ki, s annak minél terjedtebb közzétételét a biztosított jutalom emlékezetbe hozatalával – haladéktalanul eszközölje”. Az eredeti irat segítségével egészítsd ki a híres-hírhedt betyár személyleírását a megadott szavakból a megfelelőkkel! Ezt követően – a kép alapján – mindenki eldöntheti, hogy az megfelelt-e a valóságnak.

Az oktatási tartalom a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.